Kirándulás a Normafához
2008. október 24. péntek
A mai terv úgy szólt, hogy délelőtt aktív tanulás, délután pedig kirándulás. Közben pedig csinálunk valami finom ebédet. A tervet egész jól sikerült betartani. Csak a kérdés az volt, hogy mi legyen ebédre. Ezt a kérdést mindig Enire kell bízni, mert bármit is talál ki, mindig isteni lesz a végeredménye.
Míg én japánoztam, Eni a közgázos dolgokat csináltal majd gyorsan összeütöttünk egy kis kaját. Természetesen isteni lett, aztán még egy kis tanulás következett és pont amikor befutott Dius, mentünk is a Normafához.
Nagyon gyorsan felértünk. Vettünk még piát a közeli boltban majd nekivágtunk a pár kilóméteres útnak. Nekünk a kék kört kellett figyelnünk és követnünk. Pont azt beszéltük, hogy az Erdélyi túránk alatt mennyire vicces volt, hogy mennyire nem írták ki jól a dolgokat. Bezzeg itthon... aztán a nagy örömünkben egyszercsak eltünt a kék kör. Így találomra elindultunk ilyen ösvény jellegű úton a Jánoshegyi kilátó felé. Az út egyre durvult, egyre nehezebb volt felfele menni, sőt a végén már szinte merőlegesen másztunk felfele. :) A táj persze gyönyörű volt és nagyon sok szép vörös, sárga és barnás árnyalatú lombkorona bólogatott felettünk. A legnehezebb szakasz után egyszercsak megláttunk egy táblát, amin fel volt tüntetve, hogy innen már csak pár száz méter a kilátó. Nagyon levágtuk az utat :) Kb fele annyi idő alatt tettük meg az utat, mint kellett volna. :) A kilátó gyönyörű. Még egy laza 5 percet kellett felfele sétálni egy kis szerpentines úton, hogy felérjünk. Hihetetlen, hogy ennyire jól be lehet látni egész Budapestet felülről. Sajnos ehhez fel kellett menni a kilátó legtetejére, ahol egy picit féltem a magasság miatt. Nem tudom, hogy mióta fosok én a magasságtól, de mindig félek picit. De megérte felmenni, mert a kilátás lenyűgöző volt. az időnk is kellemes volt, nem fáztunk, sütött picit a nap. Egy kis idő után visszaindultunk, mert még lett volna dolgunk este.
Visszafele viszont nem a rövid úton jöttünk, hanem szépen a kijelölt útvonalon. Most kivételesen sikerült megtalálni a kék kör jelzést. :) Eni vidáman gázolt bele az avarba, mint egy kislány. Annyira tündér volt. Közben találkoztunk egy furcsa rocker sráccal, aki megkérdezte tőlünk, hogy merre vezet ez az út. Mondtuk neki, hogy jó fele jár, hiszen itt van mindjárt a kilátó. Persze kérdés, hogy egyáltalán a kilátóhoz akart-e eljutni. Amíg visszaértünk a buszmegállóba, megpróbáltam magambaszívni a hely pozitív energiáit. Annyira finom tiszta volt a levegő és a színterápia is istenien jól jött. Mostanában egyszerűen muszáj eljönnünk kirándulgatni, mert ki kell pihennünk magunkat a nehéz hetek után.
Estére jól elfáradtunk és hamar ágyba bújtunk.
| 
Hozzászólások
