szerva itt, csere ott
2008. augusztus 27. szerda
Reggel boldogan ébredtem. Ismét mehetek vezetni. Jó 20 perccel késöbb indultam el mint hétfőn és még így is bőven hamarabb értem oda mint szerettem volna. Legalább fejben "felkészültem" a vezetésre. Még mindig izgulok, félek attól, hogy nem fogok tudni megfelelni se magamnak sem pedig az oktatónak. Pedig minden ember meg tud tanulni vezetni, miért pont én ne legyek erre képes.
Pontban hét órakor begördült a "sofőr" és a reggeli kávéja után már ültünk is be a kocsiba, mentünk ismét pár kört, gyakorolgattuk a feladatokat:
Megállás 30 cm-re a járdaszegélytől
Előre beállás
Hátrafele parkolás
Gyorsulás, majd hirtelen megállás.
Szlalom
Legözelebb, csak jövőhét szerdán kaptam alkalmat picit sajnálom, már tökre beleéltem magamat, hogy vezetek pénteken is, de legalább hétfőn. Erre csak szerdán... Azért addig csak nem felejtek el mindent amit tanultam.
Hazafele genie hívott hogy leállt a www.femina.hu firewallja már megint. A vas egy Sun Netra X1, de sajnos még OpenBSD van rajta a pf illetve az ftp-anchor miatt. Mivel már volt ezzel a géppel hasonló probléma biztosra veszem, hogy megint az OpenBSD miatt történt az egész. Így megbeszéltük, hogy bemegyünk este és lecseréljük a rendszert rajta. De nem csak lecseréljük, hanem egy mésik vasat rakunk be, hátha az segít a dolgon. Így felhúztam egy FreeBSD-t egy 1U-s Sun V100-asra gyorsan egy FreeBSD-RELEASE-7 es rendszert, aktiváltam a pf-fel összehegesztettem gyorsan az interfaces filekat,defaultrouter,resolv.conf stb és már kész ís voltam. Hívtam a taxit, és robogtunk is genie felé. Aztán félúton rájöttem, hogy otthonfelejtettem a Sun LOM portjához való RJ45-SERIAL kábelt. Fordulhattunk is vissza :) A taxis nagyon élvezte, szerencsére van törzsutas kártyám, így elég olcsón megúsztam így is.
Genienél összefutottam Mauróval és Lucával is, akik éppen aznap utaztak el egy hétre nyaralni. Mauró csinált egy finom ebédet és Luca meghívott hogy egyek velük. Eszméletlen finom Olasz kajákat tud csinálni az az ember. Persze neki könnyű, hiszen olasz... :)
Este 10 körül beértünk a T-Online adatparkjába, pár perc alatt azonosítottuk magunkat a kártyánkkal és vártuk a csodát. Jött egy eddig ismeretlen, fiatal operátor. Megmondtuk neki, hogy melyik gépet hozza ki. kb 1 perc alatt kis is hozta phosphoroust. Megdöbbentünk. Volt olyan eset, hogy egy ilyen műveletre kb 2 órát vártunk. Odaadtuk neki a cseregépet, amit kb 2 perc alatt beszerelt és jött is vissza, hogy betette. 1 perc alatt el is bootolt a rendszer és ismét működött a femina. Nem hittük el. Gyorsan kihozattuk még radont is, hogy visszategyük bele a 4 GB bővítést ami a múltkor elszállt. Ezt is pikk-pakk kihozta, majd a szerelés után visszavitte és minden működött tovább. Összesen nem töltöttünk el 20 percnél többet az adatparkban. Ilyen sem volt még.
Ez egy igen meglepően sikeres nap volt.
Hozzászólások
|

