újra a volán mögött

2008. augusztus 25. hétfő

Sohasem gondoltam volna, hogy újra vezetni fogok. Annyira nagyon ellene voltam amióta abbahagytam még 2004-ben. Akkor egy nagyon idióta "sofőrt" kaptam, aki mindig elfelejtette, hogy ki vagyok és sohasem tudta, hogy hol hagytuk abba előző alkalommal. Persze nem emiatt nem csináltam meg annó a jogsit, de biztosan nagy szerepe volt ennek is a dologban. Akkor pont második félévemet töltöttem az egyetemen és a munka is sok lett hirtelen. Amikor pedig már a vizsgaidőpontról kérdezgetett, nem tudtam pontos időpontot adni, mert elég bizonytalan volt, hogy mikor érek rá egyáltalán. Nomeg persze legszívesebben váltani is szerettem volna oktatót, de az meg töo ciki. Ezután kiköltöztem Németországba és lassan eltelt a 2 év, így lejárt az addig érvényes KRESZ vizsgám.

Késöbb rászoktam a taxira illetve a BKV-t is megszerettem, mert mindig jó időpontokban közlekedtem vele (éjjel vagy hajnalban) amikor nincsen sohasem dugó. Telt múlt az idő és volt egy-két kellemetlen esetem, hogy nem volt jogsim, de sohasem éreztem "cikinek", csak valóban kényelmesebb lett volna, ha rendelkezem vele. Aztán elgondolkoztam a dolgon, ráadásul Eni is meggyőzött, hogy roszabb semmiképpen sem lesz az lletem ha megcsinálom a jogsit. Így Júliusban beiratkoztam egy tanfolyamra, aminek a végén gyorsan le is tettem a KRESZ vizsgát, a mai nap pedig eljött az első alkalom, hogy reggel 7kor beültek újra a kocsi volánja mögé. Nagyon megszoktam az anyósülést, így picit félek, hogy nem fogom érezni a kocsit, de meglátjuk.

Eleinte valamilyen Toyotába szerettem volna ülni - ha már japánul tanulunk... - de minden toyotás foglalt volt vagy éppen szabadságon volt. Így kerestem egy WV-t, ami hasonlít  a saját kocsinkra méretben. Úgy tűnik, hogy jól sikerült választanom. A "sofőr" egy nagyon korrekt, szimpatikus hölgy, aki a barátjávaé együtt egy saját autósiskolát is üzemeltet. A kocsi is isteni, 1 éves, gyönyörű, könyen kezelhető, kb pont akkora mint a miénk, csak fekete. Picit túl hamar odaértem. így volt időm nézelődni, ahogyan befut a többi oktató is. Picit elment a kedvem az egésztől, amikor megláttam a volt oktatómat. Ugyan az a citromba harapott arc, kis fekete mellény, vatag keretes szemüveg és cigaretta a szájban. Még mielött mindentől elment volna a kedvem, befutott az új oktató is. Elnézést kért, megivott gyorsan még egy kávét, majd rövid egyeztetés után - ahol tisztáztuk, hogy már vezettem, de ne képzelje, hogy tudok is - belevágtunk a közepébe. Mentünk pár kört, aztán gyorsan megnéztük a rutinpályát, hogy milyen feladatok is lesznek és végül párszor végig is csináltuk. Úgy tűnik, hogy most egész jól megy, persze nem bízom el magamat, mert itt nem csak rajtam múlik a dolog, hanem a kocsin is. De mindenesetre nagyon-nagyon kellemes érzésekkel jöttem haza. Sőt, szerintem még sohasem mondtam ilyet, de kifejezetten élveztem a vezetést. Lehet ez azért is van, mert csomó olyan információt is megosztott velem az oktató, amit eddig nem tudtam pedig egy kezdőnek mindenképpen tudnia kell, hogy ne izgulja magát halálra a kocsiban első alkalommal. Ennek köszönhetően nem is izgultam és nagyon békésen kőrözgettem. Szerdán megyek legközelebb.

Már nagyon várom,  megint autókázhassak egy kicsit. Kérdés, hogy mikor lesz a vizsga persze, de erről talán még egy ici-picit korai beszélni.

0 hozzászólás | 0 idehivatkozás (trackback url)  

Hozzászólások

Új hozzászólás
Neved (kötelező)
E-mail címed (nem publikus) (kötelező)
Weboldalad címe (opcionális)

   

Friss bejegyzések

Elindultam Indiaba

R.I.P.

Repjegy indiába

Az irodam

Joshua Redman

Vizsgák!

Hulla vagyok

Vicces nap, új em...

Hibajavítások

Egy nagyon kemény...



Új hozzászólások

» iVi: hali! jo utazgatast! latom meg mindig nem...

» DjZoNe: Jól eltűntél indiában :D

» DjZoNe:

» WoOh: LOL. 28 evesen milyen 60 evet hagytam veszi?...

» varad: tipikus tapos hungi. 60 evig hagytal minket ves...

» xy: a falon látom ott figyel a UPC-s ügyfélazonosít...

» Rita: Részvétem

» WoOh: Koszi Dezso. ;)

» bözsi néni: gratulálok a szemeszter abszolválásához

» Svic: Csak néha kívánkozik ki belőled a beszéd?:) Én ...


Archívum

Blogroll

Eni's blog

Djz's blog

Boci's blog

Shiako's blog

Ri2's blog




Budapest szmogterkepe