a túlélés napja
2008. augusztus 13. szerda
A mai nap, a kihívás napja volt a javából. Egy túrórudi elfogyasztása után - ami a mai reggelit jelentette - gyorsan az 56-os villamoson robogtam a Moszkva felé. A villamoson találkoztam a "kettes térről" egy régi ismerősömmel. Mivel az új munkahelye a Mammutban van a Douglas parfümériában, így volt elég időnk, hogy a kötelező felületes beszélgetésen kívül picit mélyebb gondolatokat is közvetítsünk egymás felé. Megtudtam, hogy neal aka. Viki - aki mellékesen a huga - már jó ideje Olaszországban él a férjével, de mivel amerikai katona, ezért elég keveset találkoznak valójában. A Douglas-ban sajnos nem folytathatta ott, ahol az előző munkahelyén abbahagyta (üzletvezető), hanem ismét eladóként kell tengetnie hatodmagával a napjait az üzletben. Nem lehet valami szórakoztató...
A Moszkván perce pontosan megjelent Eni és két félliteres "mentes" ásványvíz beszerzése után felugrottunk egy 90-es buszra, ami pikk-pakk elrepített minket a kalandparkba. Meglepően sok embert találtunk ott a nyitást követő percekben. Szerencsére egy nagy csoport volt ott, akiket gyorsan beelőztünk az öltözéssel, így a gyakorlópálya abszolválása után egyből a kék pályát választottuk. Kifejezetten hangulatos pálya volt, gyorsan végig is mentünk rajta, nagyon élveztük. Eleinte azt hittük, hogy a végét elrontottuk, mert a fehér "csúszópályán" találtuk magunkat, de kiderült, hogy a kék és piros pálya ide torkollik. Sikerünkön felbuzdulva nekivágtunk a piros - utolsó elötti legnehezebb - pályának. Már az elején gyanús volt, hogy jó magasra fel kellett mászni. Aztán a 6-os akadály vízválasztó volt. Addigra már teljesen elfáradtak az izmaim és kifejezetten fájt a kezem. Alig tudtam kapaszkodni a kötelekbe. A 6-os pálya pedig kifejezetten arról szólt, hogy kapaszkodni kell nagyon erősen. Ott ültem bele egy jó 5 percre a hevederbe és pihentettem a kezemet, amivel addigra egy pohár vizet sem tudtam volna már megemelni. Aztán erőt vettem magamon és valahogyan átvergődtem az akadály túlsó felére, ahol jutalmul egy hihetetlenül finom csókot kaptam. Eni nagyon jól bírta a kiképzést, szemmel láthatólag jobban mint én. Titokban vittünk fel magunkkal fényképezőgépet is. Csináltunk képeket, de a fényviszonyok miatt nem sikerültek túlságosan jól. Azért talán pár használható kép majd felkerül a netre is. Persze meg kell még említeni egy nagyon érdekes akadályt. Egy kifeszített kötélen HASON kell több méter magasan átkúszni úgy, hogy ne fordulj meg a kötélen. Ez volt az a feladat, amit mindenki hitetlenkedve fogadott. De meglepetésünkre a beépített ember tanácsát követve sikerült teljesíteni maradék nélkül ezt a feladatot is.
Miután már azt hittem, hogy nem bírom tovább, jött egy olyan akadály, amit első ránézésre lehetetlen volt megoldanom. Két db - talán mindenki számára ismerős - zöld slagon kellett kb 20 méter magasban térdelve átmászni a túloldalra. A nehézséget az okozta, hogy a lábamat nem akartam terhelni, a kezemmel viszont már nem tudtam magamat megtartani. Végülis összeszedtem minden TaiChis tudásomat, és minden erőmmel arra öszpontosítottam hogy minél hamarabb a túloldalra érjek. Sikerült... innentől kezdve már csak pihentető,levezető akadályok jöttek. A 10-es akadály volt az, ahol elgondolkoztam rajta, hogy megkérem a segítőket, hogy szedjenek le, mert nem fogja bírni a kezem. Szerencsére nem tettem és a végére ismét magamra találtam és élvezni is tudtam. A 6-10 pálya nekem tényleg a túlélésről szólt. Furcsa volt érzni, hogy fizikailag nem engedelmeskedik már a testem hiába minden erőlködés. A végén Eni keze is írtó piros lett meg az enyém is. Szerettünk volna kesztyűben végigmenni a pályán, de a segítő azt mondta, hogy szerinte csak akadályoz. Legközelebb viszünk magunkkal bringás vagy vitorlás kesztyűt és akkor talán a barna pályát is bevállaljuk. (Én még nem láttam embert a barna pályán, persze ez nem zárja ki azt, hogy próbálta már valaki) A Moszkvára ismét visszaérve beugrottunk egy gyors Kínai kajára. Mindketten az ananászos csirke mellett voksoltunk ma. Végre kezet is lehetett mosni és hideg gyömbért inni. Már teljesen ki voltam száradva. Egészen a Népligetig utaztunk együtt, majd szomorú szívvel, de elváltak útjaink. Otthon egy finom hideg kád vízbe ültem bele, hogy fájó testrészeimnek egy kis elégtételt adjak. Aztán fokozatosan felmelegítettem a vizet, nehogy megfázzak.
Este miközben dolgozgattam, svica és vidin elkezdtek rábeszélni, hogy ugorjak át hozzájuk, mert svica éppen most csinált finom friss kalácsot és nekem is szívesen adnának. Szerencsére szemben laknak - igaz a kilencediken - és kb 20 perc győzködés után beadtam a derekamat. Balázska ismét tüdér volt. Ráádásul svic a kezembe is nyomta hogy a fürdésből kihozott gyereket töröljem meg, ha már ennyire imádom. Komolyan mondom, ennyire tündér gyereket én még nem láttam. Pedig nem kifejezetten rajongok a gyerekekért, sőt... A kalács tényleg mennyei volt, pláne a baracklekvárral amit jó vastagon rákentem. Vidin persze éppen EVE-zett, svica meg a gyerekekkel volt elfoglalva, úgyhogy a spongyabobos bögréből elfogyasztott 3.14 víz után megköszöntem a kedves vendéglátást, és hazajöttem. Alig érzem a kezemet még mindig, és baromi fáradt is vagyok. Holnap repülünk este, ezért igen hamar regenerálódnunk kellene.
| 
Hozzászólások
1. DiamantPeti | 2008. augusztus 14. csütörtök - 00:14
RSS lesz? Vagy van, csak nem találom?
2. WoOh | 2008. augusztus 14. csütörtök - 08:11
Természetesen van. :)
http://blog.wooh.hu/rss.php
