újra a volán mögött
2008. augusztus 25. hétfő
Sohasem gondoltam volna, hogy újra vezetni fogok. Annyira nagyon ellene voltam amióta abbahagytam még 2004-ben. Akkor egy nagyon idióta "sofőrt" kaptam, aki mindig elfelejtette, hogy ki vagyok és sohasem tudta, hogy hol hagytuk abba előző alkalommal. Persze nem emiatt nem csináltam meg annó a jogsit, de biztosan nagy szerepe volt ennek is a dologban. Akkor pont második félévemet töltöttem az egyetemen és a munka is sok lett hirtelen.
alba regia
2008. augusztus 24. vasárnap
Picit unalmas vasárnap délelöttöm volt. Dolgozni nem volt kedvem, mást se nagyon akartam csinálni, így inkább rendetraktam, kitakarítottam, sőt még a teknősnek is adtam kaját. Utána jött a kajni gyakorlás, gyorsan átismételtem egy csomó régebbi kanjit és megtanultam 15 újat. Az a baj, hogy
veronika meg akar halni
2008. augusztus 23. szombat
Kölcsönkaptam egy könyvet, Paulo Coelho: Veronika meg akar halni. Eni a németországi túránk alatt olvasta el, miközben hol picit depis lett, hol pedig hirtelen jókedvre derült a könyv hatására. Ma volt végre időm, hogy elolvassam. Az első sor után kiderült, hogy a mai korban játszódik Szlovéniában a történet, egészen pontosan 1997 és 1998 között.
tepsi költöztetése
2008. augusztus 22. péntek
Több mint egy órába telt amíg beértem a munkahelyemre. Egy ici-picit váratlanul ért, hogy csomó ismeretlen busz járkált a városban. Persze csak az nem, amelyikkel én szoktam járni. Pár átszállással végülis sikerült beérnem. Útközben ettem egy baromi rossz szendvicset, amit Jammel együtt vettünk, de szerintem lehet, hogy nem erre gondolt.
itthon
2008. augusztus 21. csütörtök
Tegnap még nem tudatosult bennem, hogy itthon vagyok, mert Eni mellett az ember teljesen kiver minden egyéb goldolatot a fejéből. Kora reggel leugrottunk vásárolni, mert alig volt már otthon valami kaja. Képeket feltöltöttem, összepakoltam és hazajöttem. Amikor leszálltam a 103-as buszról, akkor borultam ki először.
potsdam - második nap
2008. augusztus 20. szerda
Reggel picit tovább aludtunk, kényelmesen leszállíngóztunk reggelizni. Picit úgy tűnt nekem, hogy le van teljesen rabolva a svédasztal. Alig volt már sajt, buci zsömle, tojás stb. Meg kellett elégednem azzal, amit kint láttam. Még innivaló is alig volt, persze azért sikerült kipréselnem az utolsó cseppeket a gépből.
potsdam - első nap
2008. augusztus 19. kedd
Kedd reggel végre ismét jó korán ébredtünk. Már kezdtünk attól félni, hogy lassan csak 10-11 körül tudunk felébredni. Persze hozzá kell tennem, hogy tényleg nagyon sokat mászkalunk minden nap, sokkal többet mint normál esetben otthon. Így talán nem véletlen, hogy a szervezetünk kívánja az alvást. A mai nap viszont már 8kor fent kukorékoltunk. Jó nagy hülyeséget álmodtam.
braunschweig - második nap
2008. augusztus 18. hétfő
Mivel nem huztunk magunkkal semmi ennivalót, ezért reggel ébredés után leugrottunk a közeli Edekába venni valami reggelinek valót. Sajnos az idő picit komor volt, hol esett, hol éppen elállt. Nem tűnt a legszebb nyári napnak. Persze ez nem szegte kedvünket és reggeli után - miután behűtöttük a Wolters sört - nekiindultunk a SIEMENS felé, hogy megbeszéljük az esti sörözést Vikivel. Sajnos mivel most nagyon külsős (EXT), nincsen benne a telefonkönyvben, ezert Antost kellett felhívnom eé tőle megtudakolni Viki belső telefonszámat. Ledumáltuk, hogy este 6kor a Wild Geese-nél találkozunk.
braunschweig - első nap
2008. augusztus 17. vasárnap
Reggeli után még sétáltunk egy nagyot a Spree folyó partján. Csináltunk egy-két képet egymásról. és a szép környezetről Gyönyörködtünk a tájban. Tényleg nagyon szép környéket választottunk. Eni érdeme. Jellegében egy "étkezőben található" kép miatt választottuk ezt a szállodát. Valahogy szimpatikus volt és megtetszett. A portás amúgy úgy néz ki mint a Gundel-Takács. Jót derültünk ezen is. Szomorúan de nem rosszkedvűen távoztunk a szép szállodából. A pályaudvaron gyorsan megvettük a jegyeket Braunschweigbe és vártuk a nagy pillanatot amikor begördül az ICE.
berlin - harmadik nap
2008. augusztus 16. szombat
Fantasztikusan jót aludtam. Nagyon kimerültem a sok sétálásban. Reggel 9 körül le is mentünk reggelizni, ahol most picit visszafogotam magamat. Inkább gyümölcsös és joghurtos finomságokat válogattam össze. Végül finom multivitaminos gyümölcslével öblítettem le az egészet. A mai terv az volt, hogy megnezzük a TV tornyot es amennyiben nem lesznek sokan - leküzdve a magasságtól való félelmemet - fel is megyunk rá.
Legfrissebb Újabb 6 | 7 | 8 | 9 | 10 Régebbi Legrégebbi
|

