pánik a feminánál
2008. október 25. szombat
A tegnapi kirándulás jó hatással volt rám. Aludtam egy óriásit. Reggel bedobtunk egy finom reggelit, majd nekiálltunk tanulni. Délben már mentünk is, mert Eni csizmát vásárolni, én meg mentem haza tanulni matekot meg japánt. Szegény Eni is tök sokat tanult, így megbeszéltük hogy átugrom este és elmegyünk futni egyet közösen. Kifutjuk magunkból a feszültséget.
Otthon végeztem is a dolgaimmal, ebédeltem egy jót, aztán összepakoltam a futós cuccokat és kitettem az egyik telefonomat tölteni. Ez a késöbbi események szempontjából lényeges információval bír majd. Elindultam Enihez és elfeletettem levenni a töltőről a telefont, fel se tűnt. Nem vittem se gépet se semmit magammal. Amint odaértem, Eni már futócuccban várt, gyorsan átvedlettem és mentünk is printelni egy óriásit. Vittünk magunkkal egy kosárlabdát is, hogy gyakorolgassuk az 5 labdás játékhoz egy kicsit a kosárra dobást. Vagy ezer éve nem kosaraztam már. Furcsa volt ismét dobálni. Eleinte valami eszméletlen béna voltam, és később is. :D Persze azért néha sikerült bedobni egy-két alkalommal, de nem éreztem valami nagyon jól a témát. Talá nem véletlen, hogy nem kosaras srác lett belőlem. Pedig talán még ezer évvel ezelött. A futás nagyon jól esett. Régen nem tudtam már ennyi időt szentelni a sportnak. Utána még kosaraztunk egy keveset és felmentünk pihenni. Zuhany után nekiálltunk csinálni a dolgainkat. Eni továbbra is tanult én pedig nekiálltam volna valamin dolgozni, amikor csörgött a telefonom. Genie volt az, hogy miért nem veszem fel a telefont...
Kideült, hogy a másik telefonomon már 1 órája keres a femina.hu tulajdonosa és főszerkesztője, hogy leállt a rendszer. Sajnos Genie Bécsben volt én pedig ugye Eninél. Nekiálltam nyomozni, hogy mi is lehet a baj. Végül ötlet hiányában úrja szerettem volna indíttatni a gépet. No ekkor jöttem rá, hogy a femina új 2 serveréhez nincs meg a titkos kódom. Persze elötte egy általam annak hitt gépet reseteltettem az ügyfélszolgálattal. Nekem még az volt beállítva feminás címen.. így az adatbázis server kicsit elment pihenni. Sebaj. Gondoltam akkor felhívom az ügyfélszolgálatot, hogy csináljanak valamit, mert az azonosítót addigra már sikerült megszereznem. Nade mivel nem volt nálam a másik telefon, nem vették fel nekem a telefont. SMS-t is hiába küldtem, hogy hívjanak vissza, ez a számom nem volt benne a rendszerben. Aztán Jammel harcoltam egy nagyot, hogy küldjön el egy sms-t a telefonomról egy megadott számra, de képtelen volt annyit írni az sms-be, hogy "help". Mikor már az idegbetegség határán voltam, hívtam inkább egy taxit és elindultam szépen haza. Otthon pedig pontosan 7 perc alatt meg is tudtam oldani a dolgot, hála a telefonomnak és a nagyon rendes ügyfélszolgálatos srácnak, aki titkos pwd nélkül is újraindította a gépet.
A nagy feszültésg után még visszamentem Enihez és kicsit lazítottam nála. Aztán mivel Dius nem jött haza aznap sem, ott is aludtam végül.
Hozzászólások
|

