Tűzvédelem és Linux

2008. október 22. szerda

Ma bementem a céghez dolgozni, mert délután kötelező tűzvédelmi oktatás volt beütemezve, amire én is hivatalos voltam. Amióta a cég elkezdett ISO-zni, azóta olyan dolgokat kell pont csinálni, mint az astronnál. Ez jellegében egy nagyon kellemes dolog. Az egyedüli kellemetlenség benne az a sok dokumentum, amit elő kell állítani. Sajnos az egész ISO rendszer a dokumentációkra épül. Cserébe nekem is kell majd dokumentálnom dolgokat, de ezt megszoktam már az astron/SIEMENS-es időkből. Az előadó egy mókas fickó volt.

Kb 40 év körüli, molett úriember volt, kellemes nagy tokával és mély hanggal megáldva. Pont elötte mentünk enni, így nagyon álmosan kellett egy túl kényelmes fotelbe beleülni. Vicces kedvében volt mindenki, ezért jókat kacagtunk, hogy kellemes monoton hangon beszéljen, hogy esetleg el tudjunk aludni. Talán picit túl lazára is vettük a témát. Az elején még gyorsan aláírtuk a jelenléti ívet, aztán pedig nekiállt elmondani a mondókát. Mivel sokszor hallottam már ilyet, és ráadásul ez a mostani dolog csak egy "előzetes" előadástervezet volt. Semmi konkrétum nem hangzott el csak annyi, hogy milyen formában fogjuk majd megkapni az elkészített dokumentumot és hova kell majd kifüggeszteni. Közben éreztem, hogy jönnek, erőszakoskodnak az álommanók és picit elszenderedtem. Tibi ébreszett fel egy kérdéssel, mert valami összehalta magát a rendszerben és a diszpécserek hívták telefonon... :) Mondjuk inkább csak úgy tűntem, mintha pihentettem volna a szememet, de be kell vallanom, hogy elaludtam picit... :)

Késöbb pedig jött a suli. Beugrottam megnézni az új előadót és a tárgyat, hogy miről is fog szólni a Számítógépes alapismeretek második felvonása. A tanár egy igen vicces emberke, aki félév második részében a Linux-ról és shell scriptekről fog nekünk beszélni. Nekiállt isteníteni a Linuxot és elmondta, hogy a mai világban ez kezd a legjobban elterjedni. Még a Solairst és az egyéb kereskedelmi UNIX-okat is kiszorítja a piacról. Itt ezen a ponton szóltam bele először az előadásba, mert kurvára nem volt igaz amit mondott. A solaris új rendszere hihetetlenül jól használható és a régi kereskedelmi UNIX rendszerek sem fognak remélem soha kihalni. Ráadásul a Linux mánia már kezd kihalóban lenni és a BSD rendszerek legalább annyira kezdenek elterjedni, mint a Linux. Ejtettem pár szót a mips32 (SGI) rendszerekről és az Apple PPC/X86-os OS X-éről is ejtettem pár szót. Picit nézett egy jó nagyot, aztán folytatta az órát. Szerencsére volt pár nyílt kérdése, amire reagálhattam. Sajnos ez nem az én órám lesz, mert semmi újat nem fog mondani az illető, sőt még a gyakorlatra sem fogok bejárni, mert semmi hangulatom nincsen shell scripteket írni, hiszen ezt teszem egész nap. Vagyis tettem, mert már mindent perl-bem írok meg, mert kényelmesebb és gyorsabb. A shell script csak nagyon gyorsan ideiglenes megoldásokra jó, de nagyobb volumenü feldolgozásokhoz nagyon-nagyon lassú. De a többiek legalább sokat fognak tanulni, mert nem nagyon láttam a szemeken, hogy tisztában lennének ezekkel a dolgokkal. Amit sajnálok az az, hogy soha nem fogják majd ezeket a dolgokat alkalmazni a vizsgán kívül és mindenki marad a jó öreg Windows rendszernél ahelyett, hogy kipróbálnának valami mást is. Persze nem akarom és ráerőltetni senkire sem az UNIX rendszereket...

Este viszont mivel Eni lakótársnői elmentek haza, végre megkaptam az engedélyt, hogy ottaludjak. :) Hazaugrottam még gyorsan elötte, összepakoltam a ruhákat, vettem egy pezsgőt és már indultam is. Valahogy eldumálgattuk az időt, így a pezsgőt ki sem nyitottuk. Relatív korán el is mentünk aludni, mert másnapra takarítást terveztünk...

0 hozzászólás | 0 idehivatkozás (trackback url)  

Hozzászólások

Új hozzászólás
Neved (kötelező)
E-mail címed (nem publikus) (kötelező)
Weboldalad címe (opcionális)

   

Friss bejegyzések

Elindultam Indiaba

R.I.P.

Repjegy indiába

Az irodam

Joshua Redman

Vizsgák!

Hulla vagyok

Vicces nap, új em...

Hibajavítások

Egy nagyon kemény...



Új hozzászólások

» iVi: hali! jo utazgatast! latom meg mindig nem...

» DjZoNe: Jól eltűntél indiában :D

» DjZoNe:

» WoOh: LOL. 28 evesen milyen 60 evet hagytam veszi?...

» varad: tipikus tapos hungi. 60 evig hagytal minket ves...

» xy: a falon látom ott figyel a UPC-s ügyfélazonosít...

» Rita: Részvétem

» WoOh: Koszi Dezso. ;)

» bözsi néni: gratulálok a szemeszter abszolválásához

» Svic: Csak néha kívánkozik ki belőled a beszéd?:) Én ...


Archívum

Blogroll

Eni's blog

Djz's blog

Boci's blog

Shiako's blog

Ri2's blog




Budapest szmogterkepe