matek zh
2008. október 20. hétfő
Eljött a nagy nap! Végre nincs kibúvó, ma muszáj megírni a ZH-t. Már reggel éreztem, hogy jó lesz ez a nap. Hétvégén még picit gyakorolgattam a matekot, de úgy éreztem, hogy okosabb már nem leszek, mert minden feladatot meg tudtam oldani mindig, viszont a ZH nem csak azon múlik, hogy meg tudom-e oldani, hanem hogy a tanár hogy értékeli a magyarázatokat. Sőt inkább csak az utóbbi számít. Lehet, hogy nem tudod megoldani a feladatot, de a levezetésed, magyarázatod tök jó, akkor esélyes még a max pontszámot is megkapni, hiszen itt nem a végeredmény a lényeg, hanem a logikus, gondolkozás. Ez a suli egy picit másképpen működik mint a többi. :) Itt csak az számít, hogy amit leírsz az bizonyítva legyen. Ha nincsen bizonyítva de ismert tételekre támaszkodsz, akkor a feladat 0 pontot, mert semmi nem bizonyítja, hogy az az adott képlet tényleg "helyes" az adott szituációban. Mindig mindent bizonyítani kell. Erről szól az elte 3 éves képzése.
Napközben csináltam még pár köteléző dolgot, átnéztem még egyszer-kétszer a kombinatorikai összefüggéseket és bizonyításaikat, majd egy kellemes ebéd után elindultam a suliba, hogy vévigüljek 2 előadást, 1 gyakorlatot és utába megírjam este negyed 9-től a ZH-t A gond akkor kezdődöt, amikor lineáris algebrán elkezdtem elálmosodni, de annyira, hogy bólogatni kezdtem. Ez nem jó jel. Viszont hoztam magamal csokit és innivalót, hogy bármikor tudjak egy kis energiát injektálni a kapacitorba :) Amikor már nagyon nem bírtam, megettem a csokim felét. Így megint tudtam figyelni egy jó félórát. Már csak egy gyakorlat volt hátra Szalay tanárúrral, ami mindig kifejezetten élvezet. Rendkívül okos ember és nagyon sajátos tanítási módszerei vannak. Általában mindig felírja a rossz megoldást is, hogy tanuljunk belőle. Cserébe mindig mindenki a rossz megoldásokat jegyzi meg, és ZH/vizsga alatt természetesen mindig csak ezek jutnak az ember eszébe. Végre volt egy kis báziseliminációs gyakorlat, amit már 4 éve is tudtam, így gyorsan átfutottam megint az összes matekos feladatot. A gyak nagyon hamar véget ért és indult is a kis csapat a 0.412-be ZH-t írni.
Székely tanárúr már bent volt a teremben és jókedélyűen mosolygott ránk. Eleresztett egy-két poént és miután mindenki elhelyezkedett kényelmesen a székeken, kiosztotta a ZH-t. Én majdnem kiugrottam a bőrömből, amikor megláttam a feladatokat. Tényleg könnyű. sokat gyakorolt típiusfeladatok mosolyogtak rám a lapról. ZZ is nekiállt és egy feladat kivételével mindent meg tudott oldani feltételezhetően jól. A kérdés már csak az, hogy a kombinatorikai feladatban és a relációk világához kapcsolódó kérdésekben elfogadja-e az indoklást a tanár úr- Ha nem, akkor még kellemetlen helyzetbe is kerülhetek, de amúgy tényleg úgy érzem, hogy rendkívül jól sikerült ez a ZH. Emlékszem, hogy 4 évvel ezelött mikor ezt írtam, egy feladatot sem tudtam normálisan megoldani és nem is kaptam meg az elégséges érdemjegyet sem.. most viszont elég jó eséllyel pályázom rá, hogy akár még 4-5 is lehet. Persze nem akarom elkiabálni, minden a tanáron múlik, nem azon, hogy én hogy érzem.
ZH után rámcsörgött Imre meg Kratka, hogy fussun már össze gyorsan egy sörivászat idejére. Leszállltam hát a Priellénél és besétáltam a Szerémihez. Ott lehívtam Kratkát és közösen felcsöngettünk Imréhez, aki közigazgatási vizsgára készül. :) Picit szét van esve emiatt. Beugrottunk a boltba, vettünk pár üveg sört és amíg elsétáltunk a villamosmegállóig, le is gurítottuk gyorsan. Kratkával megbeszéltük a technikai dolgokat, Irmével meg jót röhögtünk azon, hogy egy újabb csaj került a kipipált listára. De legalább már összejöttek és 3 hétig együtt voltak. :)
Hozzászólások
1. Peti | 2008. október 24. péntek - 12:22
Hát Szekely tanárurral nekem meggyult a bajom, nem is kicsit. Miutan 5osre irtam a gyak ZHt elmeletbol 2 szer meghuzott es harmadjara is csak epphogy engedett át, mikozben az osszes tetel es defi tokeletesen le volt irva... nem voltam neki szimpatikus, de remelem az eletben tobbszor nem talalkozom vele... amugy is, ahogy o tanitott........ Burcsi jofej
2. Dávid | 2008. október 24. péntek - 13:16
ELTE :\
3. Peti | 2008. október 26. vasárnap - 01:22
David: mi a baj az ELTEvel?
|

