jövő héten matek ZH
2008. október 06. hétfő
Eljött az idő. Ma bejelentették, hogy jövő héten ZH-t fogunk írni Diszkrét matematikából. Persze a feladatok nem triviálisak és nem az eredmény érdekli a tanárt, hanem az, hogy miképp indokoljuk meg a válaszunkat. Ha mindent levezetsz és abból kijön a vége, de nem írsz indoklást, akkor természetesen 0 pont lesz az eredmény az adott feladatra. De ezt már meg kellett volna szoknom az ELTE-n. Annyira szerencsére még nem vészes a helyzet. Legalább tudjuk, hogy mi a követelmény.
Jövő hétre, tehát lesz mit tanulnom. Ma viszont japánon kívül nem gyakoroltam mást, csak dolgoztam. Közben megjött Emike, aki nekiállt takarítani. Az én szobámmal kezdte és egész gyorsan végzett is vele. Utána nekiállt ablakokat pucolni, de sajnos beengedett egy csomó poloskát, akik ellen elvileg véd minket a szunyogháló feltéve, ha Emike néni nem engedi be a nem szunyoghálós ablakon ezeket a kis bogarakat. Mivel eléggé undorodom tőlük, nem szívesen vettem észre, hogy az egyik poloska éppen az elektromos fogkefém sörtéin sétálgat. Azthittem, hogy rosszulleszek a látványtól. Miután Emike eliminálta az intrudert, gyorsan ki is cseréltem a fogkefe azon részét, ami érintkezett ezzel az ocsmány élőlénnyel. Aztán persze már idő volt és mehettem az ELTE-re.
Olyan 19:30 körül kezdtem teljesen elálmosodni. Szegény Szalay tanárúr éppen a Generátorrendszerekről beszélt, illetve hogy minden vevé1 vevé2 metszete is altér lesz, de nem nagyon tudtam koncentrálni. Szerencsére tényleg tanultam ezt régebben nála és van fogalmam az anyagról, de nem tudom hogy aki most hallja először, az mennyit képes ebből felfogni. Viszont a gyakorlaton végre megmutatta a lényeget: Felhasználtuk a bázis eliminációt és csináltunk egy pár feladatot ezzel kapcsolatban. Az első feladatot pedig majdnem jól megoldottam, csak a végét rontottam el, így egész sikerélménnyel távoztam. Szeretem a lineáris algebrát, csak ne kellene ennyire rohanni a témával. Olyan jó volt régebben, hogy 2 félév is volt az anyagra, nem pedig csak 1.
Végül volt egy matek gyak, ahol mindenről volt szó, csak a valós anyagról nem. De én már tényleg semmin nem lepődöm meg. Nomeg azért jövőhéten ZH. Erre most tényleg gyúrni kell, nincs más választás!
Közben Eninek megvolt az MTV-s felvétele is. Egy Gyula nevü fazon kellett japán nyelvtörőkre tanítania. Állítólag jövőhéten fogják majd sugározni, remélem itthon leszek hogy megnézzem. :) Biztos nagyon ügyes volt :)
Hozzászólások
|

