erdély - Szent Anna-tó
2008. szeptember 12. péntek
Reggel aludtunk egy óriásit. Felébredtünk elég korán azért, de magunkra erőszakoltuk, hogy pihenjünk még egy kicsit, elvégre is elég hosszú út ál elöttünk és mögöttünk is. Sebiékkel az volt megbeszélve, hogy 9kor reggelizünk. Szerintem Bebi jó korán felébresztette szegény Sebit, aki kénytelen volt felkelni. Pedig mennyire hangoztatta, hogy délután szeretne felébredni. Aztán egyszercsak hallottuk ahogyan Bebi + Sebi settenkednek az ajtónk elött és halkan sugdolóznak, hogy most mit csináljanak. Csendben elővettem a fényképezőgépemet és rákészültem a pillanatra, amikor benyitnak.
Szerinted fent vannak már?
Nem tudom, de most keltsük fel őket?
Lehet be kellene kopogni...
Most akkor tényleg benyissunk?
De mi van akkor ha még alszanak?
Végülis benyitottak én meg egyből lefotóztam őket. Picit durva látvány volt, a kabát rajtuk. Ők már kimentek sétálni egyet és úgy érezték, hogy a 4 fok nem elég meleg ahhoz, hogy csak egy szál polóban rohangáljanak. Összeszedtük magunkat mi is, felöltöztünk jó meleg ruhába és lementünk reggelizni. Meglepetésünkre egy helyes kis svédasztalos reggeli fogadott minket. Bedobtunk pár szendvicset, amire többnyire padlizsánkrémet tettünk. Ez egy erdélyi specialítás. Finom picit hagymás a padlizsánkrém. Nem szeretem a padlizsánt, de ez tényleg nagyon finom. Pár féle sajt közül válogathattunk még, illetve felvágottból is volt 2-3 fajta. Teát is kaptunk, citrommal. Persze a lányok hoztak magukkal pötyit, és rászoktatták Sebit is. Én már jó 1 éve rá vagyok szoktatva. Hiába, nem lehet ellenállni ilyen téren. No cukor projekt rulez! A reggeli közben kaptunk egy kis útbaigazítást, hogy merre is érdemes menni és melyik út a szebb, nehezebb. Csinált nekünk Eni szendvicseket, beraktunk pár fontos dolgot, innivalót, egyéb kajákat majd nekiindultunk a nagy távnak. Kabátot ugyan nem vettünk, mert jó időt jósoltak, de jó meleg pulóverbe burkolóztunk mindannyian.
Az első utunk, a közeli ABC-be vezetett, ahol Sebi cigit szeretett volna magának venni. Gondoltuk megvárjuk kint. Ám egyszercsak megjelent mellettünk. Ránknézett és azt mondta, hogy "Ezt nektek is látnotok kell". Kíváncsian léptünk be az üzletbe, de abban a pillanatban hirtelen megcsapott minket valami penetráns bűz ami a boltban lévő emberekből áradt. Azonnal kifordultunk az ABC-ből levegő után kapkodva. Ráadásul a boltban ruhától kezve a kolbászig minden kapható volt. Nyilvan ide nem kell semmiféle engedély, hogy árulj valamit. Pláne nem, egy ilyen kis világvégi falucskában. Vártunk egy jó 10 percet mire Sebi visszatért a cigivel, mert az elötte lévő vásárló éppen valami overált vett a gyerekének és azt próbálgatták az eladóval. Azért döbbenetes, hogy mik nincsenek egy ilyen falusi kis ABC-ben. A kezdeti sokk ellenére nekivágtunk a kis uctácskáknak, ami igen gazdagon volt borítva tehénlepénnyel és lócitrommal. Az ittenieket nem nagyon zavarja, hogy az úton alig lehet menni a sok salakanyagtól. Pedig azért annyira nagy meló csak nem lenne eltakarítani innen. Nyilván nincsen rá belső igény. Végül elértük a faluban az iskolát, ahol rá kellett kanyarodnunk a földútra. Ezen mentünk tovább kerülgetve a hatalmas lepényeket. Eleinte el sem tudtuk képzelni, hogy mekkora állat lehet az, amelyik ekkora nyomot hagy maga után. Első utunk a "bugyogó"-hoz vezetett. Ez egy borvíz forrás, ami igen fémes és szénsavas ízű természetes eredetű forrásvíz. Hárman meg is merték kóstolni. Én nem, hogy legalább egy valaki el tudja mondani, hogy mit ittak, ha valami baj lenne. Persze nem lett rosszul senki, viszont nem ízlett senkinek sem. Ez nem lett senkinek sem a kedvence. :)
Innen felfele már csak a hegyeken át vezetett az út. Én idióta módon elfutkostam folyamatosan az elején, mert fentről sokkal szebb képeket lehetett csinálni, mint a kijelölt útvonalon. Aztán tökre másfele mentem és elszakított a többiektől egy kis szurdok, így vissza kellett mennem egy csomót. Onnantól kezdve nem mászkáltam el. Le is szidtak érte rendesen. Megérdemeltem. Aztán rövid 1 óra mászkálás után elérkeztünk az erdő aljához. Itt picit pihentünk, kajáltunk valamit, aztán belevetettük magunkat a sűrűbe. Hihetetlen, hogy mennyire tiszta volt a levegő. Harapni lehetett a csendet. Volt egy pár perc, amig csak álltunk és hallgattuk a csendet. Picit hülyén hangzik, de tényleg döbbenetes volt. Madarakat is alig hallottunk, azt is csak a távolban. Kemény terep volt, Sebi szegény ki is fulladt rendesen. Picit megpihentünk. 
Addigra már a pulcsik is lekerültek rólunk, mert folyt rólunk a víz. Persze amint megálltunk éreztük, hogy hideg van, sőt a hegy tetején még a lehelletünk is látszott, pedig tényleg úgy izzadtunk mint egy ló. A tetején picit nyújtottunk, lazítottunk, ittunk egy keveset. Előszedtük a térképet és megpróbáltuk beazonosítani, hogy merre vagyunk. Végül letértünk a kék vonalka ösvényéről és rátértünk a kék keresztes útra. Innen terveink szerint sokkal hamarabb odaérünk a Szent Anna-tóhoz. A tavat - ami egy kráterben helyezkedik el tulajdonképpen - egy hatalmas fenyőerdő öleli körül. Gyonyörű szép formáju és színű erdőn át vezetett le a tóhoz az út. Persze volt egy-két akadály a meredek túrista úton, de elég jól abszolváltunk minden akadályt. Mikor már valamit láttunk a tóból. lerohantunk mint a gyerekek és akkor elénk tárult a tó. Mintha csak egy gyönyörű festmény lett volna. Mivel hideg volt, egy picit ködös volt a táj, ezért nem látszott minden élesen, de így is lenyűgöző látvány volt. Sehol nem láttunk eleinte egy embert sem, csend volt és nyugalom. A levegő és a víz kristálytisztának tűnt. Leültünk és csak néztük a tájat. Egyszerűen fantasztikus volt. Talán ilyen szép, érintetlen tájat még sohasem láttam. Sehol egy villanypózna, sehol egy ház. Egy darab kis apróka faház állt a part mentén a távolban, ahol a helyi biztonsági őr szokott aludni gondolom néha-néha. Csónakázni is lehetett volna, de csak 3 személy ülhet bele 1 csónakba, mi pedig 4-en voltunk, az őrt pedig nem lehetett meggyőzni. Nem szálltunk hát vízre. Viszont körbesétáltuk és minden irányból megcsodáltuk a tavat. Teljesen oda voltunk. Talán itt lehet igazán elmélkedni, meditálni. Tisztára buddhista papok számára kitalált hely ez. El tudnék tölteni egy-két napot itt meditálva, de persze csak akkor ha nincsen ilyen hideg mint most. Elsétáltunk egészen a parkolóig, ahova néhány turista időközben érkezett. Ott leültünk a vizen elterülő kis stégre és mohó kajálásba kezdtünk. Jól megéheztünk és megszomjaztunk. Addigra már jó magasan járt a nap és picit eloszlott a köd is. Gyönyörű volt, ahogyan a víztükörben csillámlott a nap fénye.
A négy vándor (jobbról: Sebi, Bebi, Eni, WoOh)
Szent Anna-tó
(Sajnos nem adja vissza a kép az igazi látványt..)
A kevés pihenő után elindultunk a Mohos tőzegláp felé, de nem sikerült elsőre eltalálni a helyes irányt, így még egyszer körbesétáltuk a Szent Anna tavat. 
Végül rátaláltunk a helyes ösvényre. Mire felértünk már fél 4 volt. Éhesek voltunk és szomjasak. Szerencsére a tőzegmohaláp lábánál volt egy kis faházacska, ahol lehetett kajálni meg sört inni. Sebi meg én kajáltunk valami húsos göngyöleget, Eniék pedig bedobták a maradék szendvicset és ittak ketten egy barnasört. Mi Sebivel maradtunk a Ciuc sörnél egyelőre. Életett mentett ez a kis hely. Gondoltuk majd besétálunk egyedül a láphoz, de kiderült, hogy nem szabad, hanem csak idegenvezetővel. A túra pont fél órával késöbb indult volna, belefért az időnkbe, ezért bevállaltuk. Sebivel ketten bedobtunk közben egy barnasört is, amitől egy picit fejreálltam és kifejezetten jóléreztem magamat. Sőt, hatalmasat röhögtem az idegenvezetővel és a románul beszélő túristákkal együtt egy román poénon, amit nyilván nem értettem de legalább nem volt ciki hogy vihogok össze-vissza. Bebi meg azon röhögött, hogy én nevetgélek. Végül nagy csalódás volt a Mohos Tőzegláp. Egy ici picike kis kb 50 méteres szakaszon lehetett csak bemenni felügyelet mellett egy palloson. Ennyi volt az egész. Persze amit látni lehetett az szép volt, de azért eléggé lehangoló volt, hogy csak ennyi az amit láthatunk belőle. Itt persze minden növény és állat védett, biztos emiatt a nagy elővigyázatosság. Mivel elég uncsi volt a lápos sztori, leléptünk és hazafele indultunk. Nem találtunk jobb útvonalat mint ahogyan idejöttünk, ugyan azon an úton indultunk vissza.
Lefele azért picit gyorsabban haladtunk. Sac/kb 2 óra alatt visszaértünk. Persze volt egy kis időveszteségünk. Az történt ugyanis, hogy az utunkat keresztezte volna egy egész tehéncsorda és mivel Bebinek rossz emlékei voltak ezzel kapcsolatban, inkább leültünk várni, hogy mi lesz. Pár tehén gyanúsan elindult felénk és mi annyira be voltunk tojva, hogy inkább felmásztunk a mellettünk lévő nagy domb tetejére, hogy elkerüljük a tehéncsordát. Felülről persze gyönyörű látvány tárult a szemünk elé. Csináltunk egy csomó képet mindenféle felállásban, és mikor már láttuk, hogy hűlt helye a tehéncsordának, továbbindultunk. Vitt minket az éhség. Kb 8 elött pár perccel meg is érkeztünk, lezuhiztunk gyorsan és rohantunk le kajálni. A mai kaja is egy gasztronómiai bomba volt. Finom kaporleves volt, apró hússal. A főétel pedig egyszerűen felejthetetlen volt: vadas-gombapaprikásszerű tésztás cucc. Persze degeszre ettük magunkat, majdnem kipukkadtunk. Úgy terveztük, hogy este még borozunk egy nagyot, de tényleg annyira elfáradt mindenki, hogy abban maradtunk, hogy lefekszünk aludni inkább és majd holnap este, utolsó este megisszuk a bort és rendezünk egy jó kis bulizgatós estét. Remélem az idő is jó lesz hozzá.
vadas-gombapaprikásszerű tésztás cucc
Összegezve a napot: Talán életem egyik legfantasztikusabb napja volt. A sok szép táj, a gyönyörű tó, a tiszta levegő és mindezek tetejére egy fantasztikus kis csapat. Az ember nem kívánhat ennél többet az életben szerintem. A nap eleji kis eső azért elmaradhatott volna, de talán holnap nem fog esni. Elvileg az időjárásjelentésben azt mondták, hogy holnap még szép idő lesz és csak vasárnap jön a hideg, esős idő.
| 
Hozzászólások
