erdély - hazaút
2008. szeptember 14. vasárnap
Kora hajnalban indultunk el Erdélyből, de még elindulás elött kaptunk a panziós nénitől útravalót is, hogy ne haljunk léhen a hosszú úton. Tervünk az volt, hogy ne arra menjünk haza amerről jöttünk, hanem a másik útvonalon. Valami azt súgta nekünk, hogy rövidebb lesz az út, vagy legalábbis kevesebb kamionossal fogunk találkozni. Amikor elindultunk még korom sötét volt, reflektorral világítottuk meg az utat. Sebi nem vállalta be az első szakaszt, így Eni volt a bátor sofőr. Sebi inkább ledőlt még aludni 2 órát Bebi ölébe. Végül mindketten elszunnyadtak, mi pedig csak mentünk-mentünk és azt vettük észre, hogy eszméletlenül jól haladunk. Csak úgy repültünk. Eni nyomta neki rendesen, amíg ki nem világosodott.
Átmentünk Brassón, Lippán és a csapat ügy döntött, hogy Nagyszebenben megállunk kávézni egyet. Eszméletlenül ráéreztünk, mert simán bent találtuk magunkat a régi várnegyedben, ahol a főtér is van. Ott kiültünk a teraszra és vártuk a pincéreket, hogy felvegyék a rendelést. Helyette jött egy kis furcsa lány, aki nem beszélt csak románul. Megprbáltuk neki elmagyarázni, hogy mit kérünk, mire Ő kihozott valami teljesen mást, Szegény Bebi nagyon fázott és teát rendelt. Erre kihoztak neki jéghideg lipton üveges teát. Ráadásul mindjárt kettőt is. Ezt vissza is küldtük, hogy nem kettőt, csak egyet rendeltünk. A kávét legalább nem rontotta el. Betoltuk magunkba, és elindultunk picit körbesétálni. Nagyon szép kis városka. Mármint a régi városrész. Hangulatos kis templomok, helyes macskaköves utak, klasszikus régi házacskák. Megnyerő város és nagyban különbözik a többi romániai várostól, ahol tényleg a hányinger kerülgetett. Láttunk szép kis kutyusokat is, akik elég szar állapotban voltak de annál barátságosabban viselkedtek. Egész románia területén falkékba összeverődött kutyakolóniák élnek védve a saját területüket. Sok olyan kutya is van az utak szélén, akiket valószínűleg most dobtak ki az utcára pár napja. Azokról meg már nem is beszélek, akik kilapítva fekszenek az út közepén.
Végül Aradot elhagyva megállítottak minket a rendőrök. Picit megrémültünk, hogy elkövettünk valami szabálytalanságot, és pár perccel a Magyar határra érkezés elött fogjanak meg minket pont, de csak az útleveleket ellenőrizték és tovább is engedtek minket. Amikor az én nevemet kérdezte és rámnézett, mondott valami furcsát a rendőr és a bajsza alatt nevetett, de sajnos senki sem értette, hogy mi volt az. A határon átérve végre beleléphettünk a gázba és laza 140 km/h sebességgel száguldottunk is már Szeged felé, mert útközben eszünkbejutott, hogy ha már egyszer erre járunk miért nem ugrunk be megnézni. Elég hamar odaértünk, megnéztük a főteret, elmentünk a menza mellett is, ahol mindig kajáltam ha éppen Szegeden oktattam, majd autóval egy gyors városnézést még beiktattunk és száguldottunk haza. Kb 20:00 körül érkeztünk meg.
Eni már nagyon fáradt volt, a budapesti közledekés pedig csak felerősítette benne ezt az érzetet. Sebit hazadobtuk és siettünk a Pöttyöshöz lepakolni. Felhívtam a kocsi tulajdonosát, hogy akkor vissza is visszük az autót. Sajnos ez a hely Soroksár, és nem a legkellemesebb hely. Eni megérzéseire hagyatkozva megtaláltuk a pontos címet és mivel a taxi csak 15 perc múlva érkezett meg, addig bent kellett ülnünk a pasi lakásán és motorversenyt néztünk... Már alig vártam, hogy megérkezzen a taxi, mert nem volt valami szimpatikus se Eninek se nekem ez az ember. A taxis pedig jó gyorsan hazarepített minket, összeszedtem a cuccaimat és hagytam Enit aludni, mert már tényleg annyira kis nyűgös volt szegényke. Miután hazaértem tartottam egy gyors beszámolót az útról és edőltem aludni. Hétfőn vezetnem kell menni! Már csak pár alkalom van a vizsgáig és nem szeretném elrontani, ezért aludnom is kell.
| 
Hozzászólások
