ejtőernyős ugrás

2008. szeptember 07. vasárnap

Ismét rémálmom volt éjszaka. Azt álmodtam, hogy elloptam egy autót és veszélyeztettem másokat. De mivel valami elhárításnak dolgoztam és jól elmaszkíroztam magamat a lopás alatt, amiről persze készült videó, csak a főnököm ismert fel. Ő pedig bejött hozzám és azt mondta, hogy amennyiben még röviebbre vágatom a lábamat, akkor biztosan senki nem fog rám gyanakodni, mert úgy már nem érem el a kuplungot sem. És akkor megcsinálták rajtam a műtétet. Picit lesokkolt. Még ébredés után is tökre szarul voltam. De végül felébredtem teljesen és láttam h mellettem szuszog Eni :)

Hamar meg is nyugodtam, összekészülődtünk a nagy napra. Reggeli után bebi papája kivitt minket a buszhoz és elindultunk Veszprémbe. Ott várt már minket Eni anyukája. Késésben voltunk. 2.20 percet írt a GPS a célig, ezért picit belehúztunk. Kb 30 perccel hamarabb meg is érkeztünk az esztergomi reptérre. Eni és Keiicni voltak a merész vállalkozók akik 3 ezer méter magasból tandemmel kiugranak és átélik a szabadesés élményét. Egy picit izgultam, nehogy valami baj legyen, de teljesen megnyugodtam, amikor láttam, hogy mennyire profi a felszerelés, és mennyire biztonságos tényleg egy ilyen ugrás. Nagyon sok extra plussz biztonsági dolog van a tandemernyőkön, így a végére teljesen megnyugodtam és nem pánikoltam :) Picit csúszott a program 1 órát így elég sokat kellett várni a nagy melegben. A tandemes pasi nagyon jó arc volt, több mint 1000 tandemugráson van már túl. És több mint 13 éve csinálja.

Mikor végre Enire került a sor, gyorsan felöltöztették a pilóta szafanderbe, elmagyarázták neki, hogy mit, hogy kell csinálnia, közben az operatőr is elkezdte filmezni. Picit várni kellett a gépre, mert pár egyéni ejtőernyőst kidobott 3 ezren, aztán időbe telt amíg visszaért. Végül elindult a repülő felfele. 15 perc múlva már ugrottak is. Kb 30-40 mp esés után az ernyő nyílt és 1000 méter magasból szállíngóztak is már lefele szépen lassan. Lentről egy picit ijesztő látvány volt, de a videót visszanézve baromi jó lehetett ott fent lenni. Még nekem is megjött a kedvem hozzá, csak picit félnék attól, hogy mi van akkor ha nem old az ernyő. De persze erre van a tartalék ernyő + az operatőr is tudna segíteni ebben az esetben. Tehát azthiszem, hogy pánikra semmi ok. Eni után Ádám ugrott aki fantasztikus grimaszokat vágott a videófelvételen. Nagyon élvezte Ő is. Ez tényleg egy fantasztikus élmény lehet. Egyszer talán én is szeretnék ugrani, de még alaposan meg kell gondolnom a dolgot. Az ugrás után Eni anyukája volt olyan tündér, hogy hazavitt minket, ahol egy gyors zuhi után megvacsiztunk a konyhában.

Este kiakadtam, mert kiderült, hogy átraktak egy tárgyat keddre, ami lehetetlenség, hiszen estisek vagyunk, nekünk csak h-sz, vagy k-cs van óránk, nem lehet h-k-sz... Írtam is Sacinak, hogy adjon némi információt erről a dologról. Remélem csak véletlenül alakult így és kijavítják az ETR-ben.

0 hozzászólás | 0 idehivatkozás (trackback url)  

Hozzászólások

Új hozzászólás
Neved (kötelező)
E-mail címed (nem publikus) (kötelező)
Weboldalad címe (opcionális)

   

Friss bejegyzések

Elindultam Indiaba

R.I.P.

Repjegy indiába

Az irodam

Joshua Redman

Vizsgák!

Hulla vagyok

Vicces nap, új em...

Hibajavítások

Egy nagyon kemény...



Új hozzászólások

» iVi: hali! jo utazgatast! latom meg mindig nem...

» DjZoNe: Jól eltűntél indiában :D

» DjZoNe:

» WoOh: LOL. 28 evesen milyen 60 evet hagytam veszi?...

» varad: tipikus tapos hungi. 60 evig hagytal minket ves...

» xy: a falon látom ott figyel a UPC-s ügyfélazonosít...

» Rita: Részvétem

» WoOh: Koszi Dezso. ;)

» bözsi néni: gratulálok a szemeszter abszolválásához

» Svic: Csak néha kívánkozik ki belőled a beszéd?:) Én ...


Archívum

Blogroll

Eni's blog

Djz's blog

Boci's blog

Shiako's blog

Ri2's blog




Budapest szmogterkepe